Interjúsorozatunk következő részében Bartha-Horváth Bálint fenntarthatósági szakértőt mutatjuk be, aki a kezdetek óta a körforgásos gazdaság témáját tanítja a Green Business Academy Fenntarthatósági Menedzser (CSM) képzésén. Bálinttal többek között a fenntarthatóság magyarországi helyzetéről, hollandiai tapasztalatairól és a szakmai hitelesség kérdéseiről beszélgettünk, de választ kaptunk arra is, hogy miért nem vásárol soha kulacsot.

– Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a fenntarthatósággal?

– 2012-ben egy olyan egyetemi programban vettem részt Hollandiában, amelyben párhuzamosan diplomáztam az alapképzésen kint és itthon. Bár vidékfejlesztést tanultam, Hollandia már akkor elöl járt a fenntarthatóság területén, és kötelező kritérium volt minden tanulmányi projektünk tervezésekor. Később, amikor már itthon folytattam a tanulmányaimat regionális és környezeti gazdaságtan mesterképzésen, klímapolitikával kezdtem foglalkozni.

– A klímapolitikától egyenes út vezetett a körforgásos gazdaságig?

– Először a doktori kutatásomnak is a klímapolitika állt a központjában, aminek 2015-ben nagyon erős relevanciája volt többek között a párizsi klímaegyezmény okán. Ám annak az évnek a végén jött ki az Európai Unió első Körforgásos Gazdaság Akcióterve is, ami rögtön nagyon megfogott, így 2016-ban átnyergeltem erre a területre. Végül 2019-ben már a körforgás témájában doktoráltam.

– Mostanában azt szokták mondani, hogy a fenntarthatóság az egyik legkeresettebb szakma a munkaerőpiacon. 2019-ben milyen lehetőségeid voltak ezen a területen elhelyezkedni?

– Szerencsére a hollandiai tapasztalataimnak köszönhetően gyorsan el tudtam helyezkedni a holland nagykövetségen. 2019 nem volt olyan régen, de érdemes felidézni, hogy akkoriban még egyáltalán nem voltak elterjedtek a  fenntarthatósági pozíciók a vállalatoknál. A legtöbb fenntarthatósági álláshirdetés PR/marketinges munkatársaknak szólt. Ezek közül kiemelkedett a holland nagykövetség által meghirdetett pozíció, ahol kifejezetten körforgásos szakértőt kerestek.

– Pontosan mivel foglalkoztál?

– A budapesti és a pozsonyi holland nagykövetségen dolgoztam körforgásos gazdasági szakértőként, ami azért volt nagyon testhez álló, mert Hollandia az európai előfutára a fenntarthatóság ezen területének. Az volt a feladatom, hogy elősegítsem Magyarország és Szlovákia, Hollandiával való együttműködését a körforgásos gazdaság területén. Valamint igyekeztem a kommunikálni a holland szakpolitikai tapasztalatokat és jó gyakorlatokat ezen országok felé.

Körforgásos gazdaság az oktatásban

– A kezdetektől jelen vagy a Green Business Academy oktatói csapatában. Hogyan kerültél kapcsolatba a felnőttoktatással?

– 2021-ben indult el az első fenntarthatósági menedzser képzés a GBA-n, és Lévai Gáborék felkértek, hogy tanítsam én a körforgásos gazdaságot. Én pedig rögtön igent mondtam, és azóta is itt vagyok, már a hetedik évfolyam kezdte meg szeptemberben a tanulmányait.

– Említetted, hogy Hollandia előfutár Európában a körforgásos gazdaság terén. Hogyan látod magának Európának a szerepét nemzetközi szinten?

– Európa mindig nagyon büszke magára, hogy mennyire fenntartható, de ez részben annak köszönhető, hogy a harmadik világba helyezte ki a fogyasztásával és a termelésével előállított externáliákat. Szóval én szeretek óvatosan bánni olyan kijelentésekkel, hogy bizonyos országokat vagy akár magát az Európai Uniót „fenntarthatósági bajnok”-ként aposztrofáljuk. Szerintem abból érdemes kiindulni, hogy a fenntarthatóság vagy a környezetvédelem alapvetően egy reakció. A megjelenéséhez szükség van egy ellentétes hatású akcióra, a környezetszennyezésre. Mivel Európában vannak a történelem első iparosodott – és fő szennyező – országai, ezért lett fontos ezeken a területeken elsőként a környezetvédelem kérdése.

Európa szerepe ezért globális viszonylatban ambivalens érzéseket vált ki az emberekből. A saját szemünkben sokszor vagyunk a fenntarthatóság éllovasai. A fejlődő országok pedig gyakran hivatkoznak ránk hipokritákként, akik – amikor számunkra az volt előnyös – elhintették náluk a fogyasztói társadalom magvát és kizsákmányolták őket. Majd most, mikor a termelési kapacitásaik elkezdenek versenytársat jelenti nekünk, a fenntarthatóságról kezdünk papolni nekik. Összefoglalva és röviden reflektálva az eredeti kérdésedre: Európától tényleg lenne mit tanulnia a világ többi részének a körforgásos gazdaság – és általánosan a fenntarthatóság – terén. Viszont nem vagyunk abban a pozícióban, hogy hitelesen tagadhassuk el a növekedés jogát a most fejlődő gazdaságoktól.

– A körforgásos gazdaság milyen helyet foglal el a fenntarthatóságon belül? A munkaerőpiacon még kevés a specializált fenntarthatósági munkakör, de talán ennek is eljön majd az ideje.

– Sokan fogalmaznak így, ahogy tettél most te is, a körforgásos gazdaságot a fenntarthatóság szeleteként kezelve. Akadémiai szinteken hallani, hogy ezt a két területet akár külön témaként is lehetne kezelni, tekintettel a körforgásos szakterület robusztusságára. A hazai gyakorlat egyelőre azt mutatja, hogy ha a vállalatok fenntarthatósági menedzsereket vesznek fel, nekik kell anyagforgalmi és hulladékgazdálkodási témákkal is foglalkozni. Tehát a körforgást abszolút fenntarthatósági témakörként kezelik. Viszont a saját cégemnél és más nemzetközi tanácsadó cégeknél is azt látom, hogy a nyugati országok gyakorlatában a körforgásos területet gyakran külön szakterületként kezelik és dedikált szakértők foglalkoznak vele a fenntarthatósági kollégák mellett. Úgyhogy helyes a meglátásod, itthon gyakran „generalistának” kell lenned fenntarthatósági szakemberként. Véleményem szerint ezt tükrözi a GBA fenntarthatósági menedzser képzése is, ami törekszik átfogó képet adni a fenntarthatóságról.

Szakmai közösség és munkahelyi kommunikáció

– A GBA Network működtetésével nem titkolt célunk, hogy egy olyan fenntarthatósági menedzser közösség alakuljon ki, amely segíti az ezen a területen dolgozókat a tudástranszferben, a kapcsolatépítésben.

 – Nagy értéknek tartom, hogy kialakul egy ilyen szakmai közösség. Korábban szinte mindenki ismerte egymást a szakmában. Manapság viszont folyamatosan bővül a fenntarthatósági szakemberek köre és jó dolog, hogy van egy platform, ami megpróbálja őket összefogni. Vannak olyan szakmai kapcsolataim, amelyek kifejezetten a GBA képzésén vagy a GBA Networkön keresztül alakultak ki.

– Általában egy vállalaton belül jelentős belső kommunikációra és edukációra van szükség ahhoz, hogy a fenntarthatósági intézkedéseket megértsék és elfogadják a munkavállalók. Neked milyen tapasztalataid vannak ezen a téren?

– Az egyik kedvenc példám az, amikor a szintén a GBA-n oktató Ferenczi Attilát elhívtam a cégemhez egy előadás megtartására az irodai hulladékkezelés témájában. Nagyon hasznos volt, sok olyan intézkedésről hallhattunk tőle, amikkel csökkenthető az irodában keletkező hulladékok mennyisége, illetve hozzájárulnak a szelektív hulladékgyűjtés növeléséhez. Az egyik alapvetésként kiemelte, hogy meg kell szüntetni az asztali szemeteseket. Ennek egyébként számos hasznos vetülete van, de a legfőbb az, hogy rákényszeríti a munkavállalókat a központi szelektív hulladékszigetek használatra, növelve ezzel a helyes szelektálás esélyét. Nagyon örültem, hogy erre egy külsős szakember is felhívta nálunk a figyelmet. Viszont az intézkedés bevezetésénél eleinte így is nagy ellenállásba ütköztünk. Ott tanultuk meg a fenntarthatósági csapatunkkal, hogy még egy ilyen egyszerűnek vélt változtatást is milyen nagy empátiával és körültekintő kommunikációval kell kezelnünk.

– Ebből is jól látszik, hogy a fenntarthatósági edukáció és tudásátadás folyamatos feladat, és nem válik szét az oktatói és a tanácsadói szerepeid között.

– Mindig is megvolt az affinitásom az oktatás iránt, és végig is kísért eddig a pályámon. Most már főleg vállalati képzéseket csinálok, illetve egyetemi képzéseken csak óraadói feladatokat vállalok. Nagyon érdekes tapasztalat, hogy a hallgatóság körében hogyan változik a szakmai háttér megléte. Bár még relatíve fiatal vagyok, már most érzem, hogy mennyit változott a hallgatóság például csak az elmúlt öt évben. Korábban tényleg az alapoktól kellett kezdeni a fenntarthatóság oktatását, manapság viszont lenyűgöző látni, hogy milyen alaptudással érkeznek meg fiatal hallgatók a kurzusaimra. Mindezt úgy, hogy talán még soha nem tanultak szervezett formában a témáról. Ami szerintem jól mutatja, hogy a fenntarthatóság kezd a hétköznapi élet és közbeszéd részévé válni.

– Sokszor elhangzik a fenntarthatóságról, hogy mennyire komplex terület, ahol minden mindennel összefügg. Mégis, ha adnék a kezedbe egy varázspálcát, amivel egyetlen dolgot megváltoztathatnál, mi lenne az?

– Sajnos valóban, egyetlen dolog megváltoztatásával nem tudjuk megoldani a komplex problémákat. Azért elmondom a kedvencemet, amire úgy szoktam hivatkozni, hogy ha ezt az egyetlen dolgot meg tudnám változtatni a világban, azt elfogadnám az egész életművemnek: a cukros üdítők fogyasztásának radikális visszaszorítása. Eleve egy egészségtelen termékről van szó, aminek már a puszta gyártására fordított minden energiát és erőforrást puszta pazarlásnak tartok. Az elfogyasztása pedig csak egészségi problémákhoz vezet, amivel további externáliákat generálunk a társadalom számára. Végül ott van a termék csomagolása, ami a műanyag szennyezés egyik legjelentősebb forrása. 

Zöld státuszszimbólumok és szakmai hitelesség

– A cukros üdítők elkerülésén túl hogyan érhető tetten az életben a fenntarthatósági szemléletmód?

–  Érdekes, hogy erről kérdezel, mert számomra mindig is visszás volt, amikor a fenntartható szokásokat – kicsit marketing szemmel – „profilozás” alapjaként használjuk. Ezekből a szokásokból lesznek idővel a „státuszszimbólumok” és a „zöld termékek”, amelyek kijelölésével szerintem kicsit a jelenlegi fogyasztói rendszert támogatjuk. Hadd mondjak pár példát: azt még aranyosnak tartom, amikor egy vászonzsákos személyre úgy hivatkozunk, hogy „na ő biztos környezetvédő”. Viszont amellett már nehezen megyek el, hogy az ebbe a szubkultúrába sorolt ember profiljának kötelező eleme az elektromos autó vagy a napelem a háza tetején – már ha van saját háza. Ezeket a dolgokat nem feltétlenül engedheti meg mindenki magának és a tömeges használatuk nem is feltétlenül a fenntarthatóságot szolgálja. Viszont természetesen nekem is megvannak azon „stílusjegyeim”, amelyek a környezetvédő szubkultúrába tagoznak. Például termelői piacra járás (szigorúan vászonzsákkal), tömegközlekedés használata, csapvíz fogyasztása stb. Az utóbbi kapcsán egy fontos elem viszont hiányzik a repertoáromból, sosem volt kulacsom, na bumm!

– Ezt kifejtenéd?

– Nekem ez a kulacs dolog mindig egy kis anomália volt. És miért? Mert ha nem is akarok, néha mégis veszek egy-egy PET-palackot, és utána amíg csak bírja, én azt a palackot használom kulacsként.  

– Járkálhat egy fenntarthatósági menedzser PET-palackkal a kezében? Nem veszít ezzel a hitelességéből?

– Szerintem mindenkinek van olyan szituáció az életében, amikor vesz egy PET-palackot. Én ezzel szoktam kezdeni az óráimat, hogy megmutatom a hallgatóknak a palackomat. Elmondom mindenkinek, hogy ha ez a palack egyszer hozzám kerül, akkor nem dobom el egyből a kiürültével, hanem igyekszem minél tovább használni. Nem hiszek abban, hogy 100 százalékosan fenntarthatóan tudunk élni, mindig lesznek az ember életében ún. trade-offok. Inkább abban hiszek, hogy az edukációnak és a szemléletformálásnak nem lehet része a bűntudatkeltés.

– Szerinted mi ma, Magyarországon a legnagyobb kihívás a fenntarthatósági szakemberek előtt?

– Erre csak „sablon” választ tudok adni: a fenntarthatóság megértésének hiánya. Viszont hadd fejtsem ki bővebben! Az Európai Unióban és Magyarországon nagyban dúl a jelentéstételi láz, konkrétan mindenki ezen keresztül kezdi értelmezni a vállalati fenntarthatóságot. Itthon még azt is szabályozni akarjuk, hogy ki lehet jogosult „ESG tanácsadásra” és az ilyen jelentések elkészülésében való közreműködésre. Kutatások igazolják, hogy a cégek kb. 80 százaléka a riportálásra költ, nem pedig a tényleges célra, vagyis a riportban leírt adatok javítására. Mégis azt mondom, hogy egyelőre örüljünk, mert a fenntarthatóság legalább kezd bekerülni a vállalatvezetés hétköznapi gyakorlatába. Tehát elindultunk egy úton, és a közeljövőben remélhetőleg lesznek adataink arról, hogy mi a „baseline”, amelyhez képest fejlődnünk kell.  

– Mit tanácsolnál a cégeknek, milyen irányba érdemes változtatniuk?

– A cégek azt hiszik, hogy attól lesznek fenntarthatók, ha van fenntarthatósági jelentésük. Pedig ez olyan, mint a pénzügyi jelentés: attól, hogy van, jövőre még csődbe mehetsz. Rövid távon azt kellene tisztázni a magyar rendszerben, hogy a fenntarthatósági jelentés megléte nem egyenlő a fenntarthatósággal. Sokkal inkább annak a függvénye, ami ezekbe a jelentésekbe kerül.

Köszönjük az interjút, Bálin!

Bartha-Horváth Bálinttal a Green Business Academy Fenntarthatósági Menedzser (Certified Sustainability Course) oktatójaként készítettünk interjút.

Induló képzéseinkről ide kattintva kaphatsz bővebb információt.