Andri Diána korábban CSR-menedzserként, majd kommunikációs szakemberként segítette olyan szervezetek, vállalatok és brandek társadalmi felelősségvállalását, mint az SOS Gyermekfalvak, az IKEA és a Jófogás. 2024 nyara óta már a Decathlon Hungary fenntarthatósági igazgatója (Chief Sustainability Officer). A Green Business Academy Fenntarthatósági Menedzser (CSM) képzésének korábbi hallgatóját és a GBA Network tanácsadó testületének tagját arról kérdeztük, hogy hogyan épült a fenntarthatóság témája köré a pályája, a karrierépítésben milyen segítséget jelentett a nálunk végzett képzés, és milyen céljai vannak a Decathlon magyarországi fenntarthatósági vezetőjeként.

Amikor a CSR mutat utat

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a fenntarthatósággal?

Társadalmi aspektusból már egy évtizeddel ezelőtt, amikor CSR menedzsment tanulmányaimat folytattam, csak akkor még ez a kifejezés kevésbé volt használatban. A diplomázást követően pedig a civil szektorban végzett munkám során kaptam betekintést abba, hogy egy civil szervezet számára mit jelent a fenntarthatóság. Gazdasági szempontból azt, hogy kiszámítható módon tudja megvalósítani az általa kitűzött szakmai célt. Hiszen így biztosítja azt, hogy minél tovább képes legyen az ügyét képviselni és érdemi hatást gyakorolni. Az adományszervezés területén dolgozva lehetőségem nyílt jobban megérteni azt is, hogy milyen hasznos együttműködések lehetnek vállalatok és a civil szervezetek között, illetve a magánszemélyeket is mely üzenetekkel lehet a leginkább ad-hoc adományozóból elkötelezett támogatóvá formálni. 

Kommunikációs területen folytattad a munkádat, de ott is meghatározó volt a fenntarthatósági szempontok érvényesítése.

Mindig kerestem a lehetőségét, hogy olyan szakmai munkát végezhessek, amelynek van számomra hozzáadott értéke. Így két iparágban is kommunikációs területen dolgozva arra törekedtem, hogy az adott márka/cég fenntartható működését hitelesen bemutassam. Legyen szó akár fenntarthatósági szempontok beépüléséről a bútorok tervezési folyamatába, nagyszabású lakberendezési támogatási projektekről vagy éppen a bútorok élettartamának meghosszabbításáról, egészen odáig, hogy milyen potenciális pozitív környezeti hatása van a használt termékeknek, illetve milyen szerepet töltenek be a körforgásos gazdaságban. 

Kommunikációs vezetőként hatással tudtál lenni a fenntarthatóság komplex megközelítésére?

Egy idő után megfogalmazódott bennem az igény, hogy aktívabb alakítója lehessek a fenntarthatóbb üzleti működésre való átállásnak. Így két éve elvégeztem a Green Business Academy Fenntarthatósági Menedzser (Certified Sustainability Manager) képzését, hogy tágítsam a tudásomat.  Átfogóbb ismereteket akartam szerezni arról, hogy a vállalatok miképp tudják transzformálni a jelenlegi, túl sok erőforrást felemésztő üzleti működésüket.

Megérkezés a fenntarthatósághoz

A Decathlonnál milyen szerepet tölt be a Chief Sustainability Officer, milyen hagyományai vannak a munkakörnek?

A magyarországi leányvállalat esetében ez egy évek óta létező felsővezetői pozíció, ami erősíti a nemzetközi Decathlon azon elköteleződését, hogy kialakítsa a kereskedelmi működésének fenntarthatóbb verzióját. Tartozik hozzá egy pár fő a központi csapatban, illetve minden áruházban vannak dedikált kollégák. Ezen csapat és hálózat fő fókusza a hazai működés széndioxid-kibocsátásának csökkentése, melynek keretben foglalkozunk a közvetlen és közvetett kibocsátásokkal. Scope 1-2-ben érthetően nagyobb a lehetséges ráhatásunk, így több olyan hatékonyságnövelő energetikai beruházás történt, amelyek hozzájárultak az áruházaink energiafelhasználásának csökkentéséhez, illetve a megújuló erőforrások egyre nagyobb mértékű bevonásához. Rooftop cserék segítségével pedig az érintett áruházakban a gázfelhasználásunkat tudtuk megszüntetni, a hatékonyabb épületüzemeltetési eredmények mellett.

A Scope 3 terület jelenti talán a legnagyobb kihívást még a legelkötelezettebb vállalatoknak is. Milyen lehetőségeket lát a Decathlon ezen a területen?

A Scope 3 területen is folyamatosan keressük az alternatív lehetőségeket. Például a szállítmányozás során a cross-docking (áruátrakodási) módszerrel nemcsak hatékonyabbá tudjuk tenni az áruházainkból a raktárba visszaküldött göngyölegek kezelését, hanem ezzel az adott útvonalakon a kibocsátásunkat is optimalizáltuk. Emellett ugyancsak fókuszban van, hogy minél kevesebb hulladékot termeljünk, vagy legalább minél nagyobb hatékonysággal hasznosítjuk újra a különböző anyagáramokat. Persze ne feledkezzünk el a vásárlóink és munkatársaink áruházainkba való eljutásának módjáról sem. Itt az ökomobilitási arány növelésére törekszünk, többek között annak elősegítésével, hogy ökomobilitási eszközökkel is könnyen megközelíthetőek legyünk. Ezeken a területeken már évek óta aktív munka folyik, már látható eredményekkel, amelyekre támaszkodva tervezni tudjuk a közeljövő beruházásait is.

Milyen területek tartoznak a Decathlonnál a fenntarthatóság témájához?

Számos szakterület tartozik ide: többek között az energiahatékony működés, hulladékcsökkentés és újrahasznosítás, vásárlói és munkatársi ökomobilitási arány növelése, környezetbarátabb szállítmányozási alternatívák beazonosítása. Emellett fókuszba kerültek a körforgásos szolgáltatások is, mint a karbantartás, alkatrészek értékesítése és javítása, vagy a bérlés és a második esélyes termékek, illetve a nemrégiben bevezetett visszavásárlási program (Buyback).

Képzés és közösség

Hogyan járult hozzá a CSM képzés a jelenlegi feladatköröd ellátásához?

A körforgásos gazdaság területén kihívást jelent mély szakértői tudással rendelkezni, ezért én is nagyon támaszkodom a hozzáértő kollégáim segítségére. A képzés pedig abban segített, hogy még ha nem is feltétlenül vagyok hozzáértő a részletekben, de átlátom a nagy képet, és képes vagyok vezetőként iránymutatást adni és releváns döntéseket hozni. Így előfordul, hogy egy-egy téma esetében újra átlapozom a képzés során készített jegyzeteimet, további szakirodalom-ajánlásokat. Ezeken keresztül tartom naprakészen a tudásomat és bővítem az ismereteimet.

Milyen kihívásokkal nézel szembe fenntarthatósági menedzserként?

Elsősorban a széndioxid-kibocsátás mérésének adatgyűjtési kihívásai jelentenek kihívást. Képeseknek kell lennünk a metodológiai fejlődést lekövetni nemcsak itthon, hanem az összes Decathlon országra vonatkozóan is. Ennek következményeként megjelenik az éves összehasonlíthatóság nehézsége. Hiszen az egyik évben még más módszertan szerint vizsgáltuk a kibocsátást, mint a másikban, és ennek összehangolása sokszor jelent nehézséget. Másrészt pedig fontos elmozdulás, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően a fenntarthatóság már nem egy projekt alapon kezelt terület. Szépen beépül az üzleti működésbe, és mostanra már arról beszélünk, hogy mi a fenntarthatóbb üzleti működés áruházi szinten. Ez azt jelenti, hogy minden munkatársunk feladatává válik, hogy a saját munkakörében beazonosítsa, hogy mire van ráhatása, ő hogyan járul hozzá az alacsonyabb kibocsátáshoz. 

A GBA Network tanácsadó testületének tagjaként is segíted a fenntarthatósági menedzserek közösségét. Miért tartod fontosnak ezt a hálózatot?

Ez egy olyan inspiráló szakmai közösség, ahol releváns és kurrens témákat dolgozunk fel elsősorban az üzleti reggelik során, hiteles és hozzáértő szakértők segítségével. Az ott hallottakat be lehet építeni a napi munkánkba, és segítenek abban, hogy képben legyünk az aktuális szakmai dilemmákkal, jógyakorlatokkal. A kapcsolatok pedig egy olyan közösségi hálót jelentenek, amelyben a szakmai kihívások nagy részére könnyen találhatunk megoldást a felhalmozott tudásnak vagy ismeretségi körnek köszönhetően. 

Köszönjük az interjút, Diána!

Andri Diánával a Fenntarthatósági Menedzser (CSM) képzésünk alumni tagjaként készítettünk interjút. A 2025. január 20-án induló új évfolyamról itt olvasható bővebb információ.