Változtasd meg a világot, tegyél te is környezetünkért az egyetemi falak közül! címmel rendezett fenntarthatósági programot 2024. szeptember 24-én a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány. A rendezvény középpontjában a tudatos hulladékgazdálkodás és a körforgásos gazdaság állt. A szemléletformáló kerekasztal-beszélgetésre felkért fenntarthatósági szakértők között két oktatónk is helyet kapott: Ferenczi Attila (Reco Waste Management) és Lévai Gábor (Scale Impact, Green Business Academy).

Ferenczi Attila, Lévai Gábor, Dr. Csanák Edit DLA, Nagy Réka

Nyitóbeszédében Molnár Attila aapítványi igazgató elmondta: az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány a magyar felsőoktatás gazdasági, társadalmi és nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése érdekében többek közt oktatási, kutatási, hallgatói és oktatói támogatási programokat működtet. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fenntarthatósági nyitóprogram a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar hallgatói számára szóló gyakorlatias, kreditpontot érő kurzussorozat nyitánya is.

Köszönjük a részvételi lehetőséget állandó partnerünknek, a Cseriti adománybolt-hálózatnak, amelyet Nagy Réka projektkoordinátor képviselt a beszélgetésen. A Cseriti olyan fenntartható világért dolgozik, ahol a tárgyak újrahasználata csökkenti a hulladék mennyiségét, és javítja a rászorulók életminőségét. A GBA Network valamennyi szakmai rendezvényén a Cseriti által biztosított catering felszerelést (csészéket, poharakat, kancsókat stb.) használunk a fenntarthatóság jegyében.